Épp, hogy meghoztam a részt! Remélem tetszeni fog! :) Várom a kommenteket, véleményeket! Tudom, hogy kicsit rövid lett, de hamarosan hozom a következőt! Íme:

Elveszve bolyongott. Kétségek között kereste a kiutat. Elméje teljesen homályos volt, azt se tudta hogyan szabadult ki, de azt igen, hogy milyen áron. Barátja fizette meg ezt az árat. Csak azért, hogy ő elmenekülhessen. Az egész teste küszködött, remegett, mégis lelke a bosszútól égett. Vére forrott, ha belegondolt. Meghalt. A barátja, a társa volt és ők megölték. Botladozva keringett az erdőben, kiutat nem találva, szinte már haldokolva.

Este 9 óra felé járhatott az idő, amikor már szinte mindenki megérkezett Lydia és Jackson nyárbúcsúztató partijára a Whittemore házban. Scott és Stiles azon tanakodtak, hogy hol lehet Isaac, mert egész héten nem volt iskolában, pedig a végig járt a nyári lacrosse edzésekre. Ő említette, hogy egy alfa falka érkezett a városba. Persze Scott ettől egyáltalán nem nyugodott meg, sőt jobban aggódott, mint valaha, de nem tehetett semmit ez ellen. S ezt az érzést utálta a legjobban, a tehetetlenség érzését.
- Az utolsó nyári edzés kb. 3 héttel ezelőtt volt, azóta semmi hír felőle – mondta Scott, majd folytatta az előttük lévő lépcső bámulását és néha kortyolt egyet az üdítővel teli poharából.
- Dereket próbáltad? –nézett rá Stiles a barátjára.
- Igen – sóhajtott -, többször is hívtam a héten, de egyszer sem vette fel, s eddig még nem hívott vissza.
- Mondjuk őt sem láttuk egész nyáron. Isaac sem mondott róla semmit. És Peter?
- Mi van vele? – nézett rá hirtelen Scott.
- Tudsz róla valamit? Esetleg őt hívtad?
- Miért hívtam volna? – elveszítette a fonalat, nem értette, hogyan kapcsolódik ez Isaachez.
- Hát, mert tudod visszatért a halálból és segített megmenteni Jacksont. Ezenkívül ő az alfád, ha jól tudom, vagy legalábbis ő harapott meg – hadarta Stiles hevesen hadonászva, majd vett egy nagy levegőt és hangosan kifújta.
- Hallottam!
- Mit? – fordult meg gyorsan az előtte álló fiú.
- A nevemet – jött le a lépcsőn Jackson Lydiával az oldalán - Remélem arról beszéltetek, hogy milyen jó bulit szerveztem.
- Khm-khm, én is segítettem – mondta a lány elismerést váróan.
- Akarom mondani remek bulit szerveztünk – vágott az elhangzott mondat végébe, majd adott egy puszit engesztelésül, az újdonsült vérfarkas.
Ezalatt Scott azon töprengett, amit még a haverja mondott neki Peterről, de nem jutott sokra. Stiles meg szinte végig Lydiát figyelte mit sem törődve azzal, hogy Jackson hozzá beszélt.
- Hozok egy kis puncsot – jelentette ki a lány, majd végig simított a barátja vállán és eltűnt a tömegben. Rá pár másodpercre az elbambult fiú felfogta mi is történt és a vörös hajú lány után eredt. Közben a házigazda beengedte az újonnan érkezett vendégeket. Végül Scott magára maradt, s újra a gondolataiba merült.

Próbálta összeszedni az összes megmaradt erejét.
Csak egy kicsit kérlek! – gondolta, majd legalább tíz percig csukott szemmel összpontosított, ami olyan két percnek tűnhetett számára. Próbált egy hangos vonyítást kipréselni magából, de csak egy elhalkuló nyüszítés lett belőle. Kicsi volt az esélye, hogy bárki meghallotta volna. Mégis remélte, hogy valaki mégis meghallotta és nem az alfák. Tudta, hogy a barátja, aki az életét adta érte segít neki a túloldalról, ha más nem is legalább ott van vele. Tovább kúszott a földön, ahogy csak tudott, tudta, hogy minél előbb ki jut az erdőből, annál előbb talál segítséget.

Egy ideje teljesen elhaltak az érzékei, bárhogy próbálkozott, nem sikerült neki semmi. Gyenge volt, szinte vak. Ekkor valami fura dolog történt el kezdett hallani valamit. Csak zajokat hallott, egy hangot se tudott ki venni. Aztán, amilyen hirtelen meghallotta, ugyanúgy el is tűntek a hangok a fejéből. Csak egyetlen dolog járt a fejében, hogy ez segíthet neki. Így tovább próbálkozott, de újra és újra és újra csak felismerhetetlen zajokat és hangokat hallott. Egy idő után abbahagyta a próbálkozást. Mikor már majdnem feladta, meghallott egy tiszta hangot.
Zene? – kérdezte magától. Ezután egy hang kiemelkedett a többi közül. Egy nevetés. Valaki nevetett. Csak arra gondolt. Nem engedte el, visszhangzott a fejében. Ő is nevetni akart, de nem tudott. Akkor sem tudna ha egészséges lenne, mert nem volt boldog, vidám is csak néha volt. Még mindig ott volt a hang a fejében, méghozzá egy fiú hangja, egy fiú nevetése. S ettől mintha feléledt volna. Ez az egyszerű dolog erőt adott neki. Visszakapta az érzékei nagy részét de még mindig gyenge volt. Csak annyira telt neki, hogy négykézlábra emelkedjen. Próbált egyre gyorsabban haladni előre, a hallása már rendesen működött, sőt az egész teste elkezdett gyógyulni. Már két lábra tudott állni. Lassan elkezdett futni, mert meghallotta egy autó hangját.
A közelben lehet egy autóút – gondolta és egyre gyorsabban kezdett futni. Ekkor váratlanul egy sikolyt hallott, ami teljesen megzavarta. Elvesztve az egyensúlyát leesett egy meredek dombon éppen az út mellett. Ott feküdt a fűben este, eszméletlenül.

- Mi az tesó? – kérdezte Stiles haverját, elég jó hangulatban volt.
- Semmi, csak épp azon gondolkoztam, hogy mi van, ha Isaac-et elrabolták az alfák vagy rosszabb? – mondta aggodalmasan Scott.
- Hé! Egy bulin vagyunk verd ki a fejedből, lehet, hogy Derekkel vagy Peterrel van. Egyébként is nem agyalnod kéne hanem kikapcsolnod. Inkább hagyd rám az agyalást.
- Igazad lehet, de ha..
- Semmi, de meg ha, csak gyere is igyál egy kis puncsot – húzta barátját a puncsos tál mellé.
- Ez fura – mondta Scott körülnézve a szobában.
- Mi? – nézett rá rosszallóan Stiles.
- Az emberek elalszanak.
- Mi van? – nézett körül gyorsan ő is és lerakta az asztalra a punccsal teli poharat.
- Hol van Jackson és Lydia? – kérdezte Scott Stilesra nézve.
- Megkeresem őket! – már indult is, de a béta hirtelen megfogta a vállát.
- Hallok valamit. Va-valaki.. sikít.
- Lydia? – kérdezte fájdalmasan.
- Attól tartok – mondta nyugtalankodva.
- Mi történik? – jött be a szobába Jackson.
- Lydia eltűnt – közölte Stiles.
- Megyek, megkeresem – mondta és már elő is vette a Porsche kulcsát, s elindult az ajtó felé.
- Lám, lám Scott McCall és a kis barátai – mondta unott hangon egy napszemüveges férfi, aki a teraszról lépett be a szobába, ahol már mindenki aludt kivéve Jacksont, Stilest és Scottot. Stiles lassan elkezd hátrálni a lépcső irányába.
- Ki maga? – kérdezte Scott értetlenül.
- Deucalionnak hívnak, de itt rajtad van a hangsúly nem rajtam – mondja, már szemben állva az ifjú bétával.
- Mit akar tőlem?
- Még semmit, de eljön az idő, amikor majd eljövök érted – mondta sejtelmesen. Scott teljesen értetlenül állt ott, miközben Jackson arcára kiült az aggodalom. Mozdulni sem tudott, nem tudta mit csinálna a férfi, ha ki akarna sétálni az ajtón, hogy megkeresse a lányt, akit szeret.
Stiles fejében is hasonló gondolatok voltak, meg akarta találni Lydiát.
- Már felmérhetem, mekkora ereje van ennek a kölyöknek Duke? – kérdezte egy vörös szemű csaj, aki talán pár évvel idősebb lehet náluk. Őt egy izmos fiatal fiú követte. Ekkor a szemüveges férfi bólintott egyet. Jackson és Scott gyorsan átalakultak és elkezdődött a harc. Stiles vette az alkalmat és kiszaladt a bejárati ajtón. Kint még halotta a párbeszédet a csaj és a férfi között: „Megszökik!” morogta a lány, „Hagyd a fiút.” hangzott a válasz, ami ebben az esetben furán kedvesnek számított. Gyorsan beült a Jeepbe és indította. Az erdő felé vette az irányt, az erdő széli úton ment, hogy ott is körül tudjon nézni. Amikor egyszeriben meglátott valakit az úton feküdni. Egy lány volt az. Fékezett és gyorsan kiszállt először azt hitte, hogy Lydia. De nem ő volt az. A lány szőke volt. Elsöpörte a lány arcából a haját. Stiles teljesen megdöbbent.
- Erica?